Egy kitalált lény miatt késelt a 12 éves lány - Okkultizmus és gyerekgyilkosság

Két 12 éves amerikai lányt (Morgan Geyser és Anissa Weier) azzal vádolnak hogy a barátnőjével kitervelték a velük egyidős osztálytársuk meggyilkolását, csak hogy egy kitalált internetes karakter kedvére tegyenek vele. Az MTI azt írja, a lány ügyvédje szerint a védence mentálisan sérült, és kórházban lenne a helye.

A lány és 12 éves barátnője felnőttként fog a bíróság elé állni gyilkossági kísérlet vádjával. Akár 65 év börtönre is ítélhetik őket.

A két lány azt mondta a nyomozóknak, hogy hónapok óta tervezték osztálytársuk meggyilkolását. Állítólag azért tervelték ki az egészet, hogy a Creepypasta nevű internetes oldalról ismert Slenderman kedvében járjanak – aki egyébként egy kitalált lény.

A bírósági iratok szerint a lányok azt mondták a nyomozóknak, hogy eredetileg egy pénteki pizsamaparti keretében akarták megkéselni a barátjukat, de végül úgy döntöttek, hogy másnap reggel követik el a gyilkosságot egy közeli park mosdójában. Viszont egyikőjük sem tudta rávenni magát, hogy megszúrja az áldozatot. Végül bementek a fák közé, ahol egyikőjük ráült a lányra, míg a másik megkéselte. 

Weier bevallotta, abban reménykedett, hogy a szeme láttára meghal a lány, és ő végre megpillanthatja Slendermant.

Egy biciklis szombaton bukkant rá a 19 késszúrást kapott áldozatra, miután annak sikerült kivonszolnia magát a fák közül. Szúrt sebek borították a karját, a lábát és a felsőtestét is. Sajtójelentések szerint az állapota hétfő este stabil volt.

Az áldozat megadta a rendőröknek az egyik támadója nevét; a rendőrség egy helyi országút mellett bukkant rá a sétáló lányokra. A kést is megtalálták az egyikőjük hátizsákjában. Miután letartóztatták őket, a lányok azt mondták, hogy el akartak menni Slenderman házába; erről úgy hitték, egy wisconsini erdőben van. 

Slenderman:

Slenderman karakterét Victor Surge (eredeti nevén Eric Knudsen) találta ki 2009-ben. A Something Awful internetes oldal szörnycsináló kategóriában hirdetett versenyt, amire olyan grafikákat vártak, amin egy különleges lény látható, és rémisztő háttérsztorija van. 

Slenderman egy csaknem három méter magas lény, akinek hiányzik az arca, de cserébe csápok lógnak a hátából. Hófehér bőre van, amit jól hangsúlyoz a fekete öltöny és a piros nyakkendő. Surge a lényt a nyúlánk termete miatt nevezte el Slendermannek.

no more spam