Részeg diák késelt halálra négy embert a metrón

This album is empty.

A tajpeji metrón a csúcsforgalomban gyilkoló fiatal azt mondta, hogy gyerekkora óta készült tettére.

Egy ittas egyetemi hallgató késsel támadta meg utastársait a tajpeji metróban, s legalább négy embert ölt meg, huszonötöt pedig megsebesített - jelentette a tajvani média szerdán.

A késelést csúcsforgalomban egy zsúfolt szerelvényen követte el a 21 éves férfi, aki Tajcsung város másodéves egyetemi hallgatója - közölte a helyi rendőrség. Az áldozatok 20-as, 30-as és 40-es éveikben járó utasok voltak.

Az interneten megjelent fotók tanúsága és a helyszíni beszámolók szerint vér borította el a metrókocsi alját, az utasok kiáltozva, hátizsákot, ernyőt hátrahagyva menekültek a szerelvényből az egyik megállónál. A rövid sportnadrágot viselő támadót a helyszínen elfogták és őrizetbe vették.

Az elkövető egy 10 centiméter hosszú késsel gyilkolt, de volt nála még egy, ennél háromszor hosszabb pengéjű kés is. A késelő azt mondta, hogy egy "sokkoló, nagy tettet" akart elkövetni, s már gyerekkora óta készült erre. Más konkrét indítékra még nem derült fény.

Sajtóbeszámolók szerint a nyilvános, utcai bűncselekmények rendkívül ritkák Tajvan fővárosában, metróján pedig eddig nem történt súlyos bűncselekmény.

no more spam