Újabb fejlemények a móri mészárlás perében

Hét év fegyházbüntetésre ítélte első fokon a tatabányai bíróság szerdán S. Zoltánt, aki 2001 nyarán két géppisztolyt és három pisztolyt adott el N. Lászlónak, melyeket a móri bankfiók 8 halálos áldozatot követelő kirablásánál használtak.

A bíróság súlyosbító körülményként jelölte meg azt a tényt, hogy S. Zoltán a móri bankrablás elkövetésének idejében rendőr volt. A móri ügyben egyszerre három büntetőbírósági eljárás folyik. A korábbi gyanúsított, Kaiser Ede perújítása mellett, amit a Fővárosi Bíróságon tárgyalnak majd, április eleje óta vádemelés folytán bírósági szakban van a W. Róbert elleni eljárás a Fejér Megyei Bíróságon.

Valamint a négy éve megvádolt Hajdú László perében megismételt eljárás zajlik a Fővárosi Bíróságon, bár ebben az ügyben a legutóbbi tárgyaláson Hajdú már az ügyész szerint sem volt bűnös a móri mészárlás vádpontjában ezért a vád módosítását kérte.

no more spam