Ámokfutások lőfegyver nélkül

A negyven hektáron elterülő 22 épületből álló Adolphe Chérioux gimnáziumkomplexumban 1500 diák tanul. Jelenleg 11 biztonsági őr vigyáz a rendre az intézményben és annak parkjában. Az incidens óta számuk megduplázását követelik a tiltakozó tanárok, akik múlt pénteken tartott közgyűlésükön egyhangúlag döntöttek az órák felfüggesztésének folytatása mellett, amit a diákok is támogatnak.
  
A tanárok kéréséről a központosított állami iskolarendszerben a megye oktatási vezetőjének kell döntenie. Ő azonban csak három új státus létrehozását engedélyezte a biztonság megerősítése végett, valamint hat mediátor felvételére tett javaslatot. Ezt azonban a tanárok keveslik.
  
"Osztom a tanárok érzéseit, de úgy vélem, hogy kérésükre már választ kaptak. Felül kell emelkedniük az érzéseken, mert a tanárok helye az osztályban van, a diákok között" - jelentette ki az oktatási miniszter.
  
A gimnáziumnak a francia tömegtájékoztatási eszközökben nyilatkozó tanárai elmondták, hogy mindennapossá váltak a tanintézmény területén a "kevésbé súlyosnak" minősíthető incidensek.
  
"Nem az érzelmek hatása alatt beszélünk, nem pszichológusokra van szükségünk, hanem arra, hogy a minisztérium biztosítsa a feltételeket ahhoz, hogy normális körülmények között dolgozhassunk" - mondta Christine Lichtenauer franciatanár a France 2 közszolgálati televízió híradójában.
  
A gimnázium területére múlt kedden délelőtt hét kapucnis fiatal hatolt be, és késsel megsebesített egy 14 éves tanulót, akit könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A támadók közül a rendőrök őrizetbe vettek három kiskorút, akiket csoportosan elkövetett fegyveres támadásban való részvétellel gyanúsítanak.
  
Január 9-én a szintén Párizs közeli Kremlin-Bicetre-ben egy 18 éves gimnazista az iskolában megkéselte egyik társát, aki belehalt sérüléseibe.

2010.01.17 SZERDA
Újabb ámokfutómerényletet követtek el csütörtökön Németországban. Egy 23 éves támadó késsel rárontott a tanárokra egy ludwigshafeni szakképző iskolában. A támadásban egy tanár életét vesztette, több másik ember pedig megsebesült, de számuk még nem ismert. A tettest az oktatók ártalmatlanná tették, majd a rendőrség őrizetbe vette.
Az iskolaépületet kiürítették, és rendőrök, mentők vették körül. A hatóságok megkezdték az eset kivizsgálását, a tettesről azonban részleteket egyelőre nem közöltek.

Az elmúlt időszakban Németországban több hasonló merénylet történt. Tavaly márciusban óriási sokkot okozott, amikor a baden-württembergi Winnendenben egy 17 éves ámokfutó volt iskolájában több tanárral, illetve diákkal, majd menekülés közben több járókelővel, valamint önmagával is végzett. A merénylet összesen 16 halálos áldozatot követelt.

 

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Barbarizmus

Ez a kifejezés eredetileg nyelvtani tévedésekre használt görög eredetü szó, de a féktelen kegyetlen és értelmetlen vérengzésekre is alkalmazzák.
Az un. hideg fegyverekkel, késekkel, esetleg kardokkal elkövetett gyilkosságokhoz, még nagyobb "lelkierő", felfokozottabb lelkiállapot szükséges, mint a lőfegyverek elsütéséhez. Ahhoz hogy valaki odáig eljusson, hogy rászánja magát egy ilyen tett elkövetésére hosszabb ideig tartó lelki folyamatokon kell átmennie. Az emberi bensőben eredetileg meglévő biztonsági kapukat (lelkiismeret, socializáltság, ha van.. stb.)módszeresen le kell rombolni, ahhoz, hogy az ember gyilkológéppé tudjon válni.
A katonai pszihológusok megfigyelték, hogy még háborús helyzetekben sem müködik automatikusan az átállás a kiképzett katonáknál sem. Több traumán és helyzeten kell átesniük (tüzkeresztség), majd az is kérdésessé válik, hogyan tudják feldolgozni azokat. Általában sikeresen, ha honvédő vagy "igazságosnak" mondható harcokban vettek részt. És általában nagyon rosszul vagy sehogy, ha a lelkiismeretük nem talált megfelelő magyarázatot a tetteikre..
Azt hiszem mindannyiunknak fel kell ébredni, rá kell ébredni arra, hogy milyen világban élünk. Hogy az internet és a médiakultúra megfelelő korlátozások nélkül újabb és pusztitóbb fenevadakat fog rászabatitani a társadalmakra..

Cs.

Hát nehéz kérdés, de..

Szükséges kétfelé választani a dolgokat. Egyszer van egy mélyen gyökerező társadalmi probléma a családok válsága a nyugati világban, amelyet csak tovább rombol az internetkultúra, a fiatalok totális értékvesztése stb. Úgy gondolom alapvetően itt van a kutya elásva.. ezért ezen a területen is szükség van megelőzésre, reformokra..
Másrészt biztonságszervezőként úgy gondolom, hogy olyan szakemberek képzésére van szükség az iskolákban, akik hatékonyan tudnak dolgozni a megelőzés érdekében. Régebben voltak a klasszikus pedellusok, akikhez bizalommal tudtak fordulni a diákok olyan gyakorlati kérdésekben, amelyek nem közvetlenül a tanárokat érintették. A pedellus, mint egy gazda átlátta az egész intézmény müködését, felügyelte az üzemeltetési kérdéseket és összekötő volt a tanárok és diákok kapcsolatában is. Ebből kifolyólag nagyobb bizalmat élvezett a diákok részéről, mégis volt tekintélye.
Mára ez a szerepkör elhalt sajnos. Valahogy újra kellene éleszteni vagy mást kitalálni helyette. Akár iskolatitkárként vagy más módon, de létre kellene hozni egy olyan státuszt, akihez bizalommal fordulnak a diákok akár személyes ügyekben is. Természetesen, ahol ez már müködik valamilyen formában ott csak tovább kell fejleszteni azt. Ehhez a szerephez hozzá lehet rendelni biztonsági beállitottságot és gondolkodást is.
Egy ilyen szerepben lévő alkalmas személy megfelelő biztonsági ismerettel és kapcsolatokkal nagyon meg tudná növelni a megelőzés hatásfokát, információszerzés, időben történő helyzetfelismerés, tanárokkal és diákokkal történő kapcsolat segitségével. Egy elemző munkát is tudna végezni, akár megfelelő szakember bevonásával (lásd. pl.: az ámokfutásra készülő diák ismerősei, Végh József pszihológus és volt tusztárgyalóhoz fordulva eredményesek tudtak lenni). Tudom, hogy ez sok kérdést felvet, többek között gazdaságiakat is. De az emberi életek pótolhatatlanok..

Cs.

Oktatás és megelőzés

Ez a dolog ami csak nehezen kiszűrhető, mégis ez a nagyon fontos feladat, vagyis a megelőzés elsődlegesen az oktatás része kellene, hogy legyen. Ez csak megfelelő szociális, erkölcsi, egészségügyi oktatással és pszichológiai áttekintéssel előzhető meg és szűrhető ki az adott életkorok és élethelyzetek figyelembevételével.

Néhány tétel:
-Aki boldog és számíthat valakire nem tesz ilyet.
-Aki fel tudja mérni a másik érző ember fájdalmát, az sem.
-Aki megfelelő erkölcsi háttérrel rendelkezik, ugyancsak meggátolja az erőszakos viselkedést.

Mivel az ember életének része a fájdalom, elkerülhetetlen, hogy az ember szomorú legyen, vagy időnként rosszul érezze magát. Azonban az ilyen események egy elkeseredett reménytelen üres ember cselekedete, akinek pl. "22 rossz éve volt".

Az ember nem mindig tudja feldolgozni az adott problémát, ebben az esetben pszichológus, esetleg pszichiáter szakorvos segítsége kell, ami nem azt jelenti, hogy az ember 'bolond' lenne, hanem, hogy segítségre van szüksége.

Mivel én keresztény körökben forgolódom, és ismerem ezt a szellemiséget, csak támogatni tudom, hogy a megfelelő emberek keze alatt növekedjenek a fiatalok, közösségben élve, segítve egymást a további növekedésben.

Mégegyszer; aki boldog és van kihez fordulnia sokkal valószínűbb, hogy megtanulja a nehézségek kezelését.

Én a jó közösségre alapoznám a megelőzés feladatát.

-Ezzel együtt a lő és szúró-vágófegyver kiszűréséhez szükséges kapukat is támogatom, hiszen a probléma a jelen helyzetben is megoldást kíván.-

Válasz

Kedves jelek!

Konkrétan a nevelők felelőssége, és a társadalomé, amely kialakítja és befolyásolja az életszemléletet...lásd 'csordaösztön'.
A dolgokat magunkkal hozzuk otthonról pl. válás; részeges-durva szülő.
Ezek után a gyermekek belépnek először óvodai, iskolai, gimnáziumi és egyetemi közösségekbe; ezenkívül olyan csoportokba ami a lassan kialakuló érdeklődési körükbe tartozik. Az érettfelnőtt-viselkedés kb.30 éves korban válik stabil életformává attól függően, hogy a problémákat hogy oldja meg:
-Problémakezelés
-Egészséges mérték
-Logikus gondolkodás és ítélőképesség
-Alkalmazkodás
-Világnézet

Hozzá kell tennünk, hogy ezek a dolgok vagy kialakulnak valakiben, vagy nem.

Véleményem szerint, a közösségek megváltoztatásával és formálásával lehet leginkább ezt a problémát kezelni.
-Családterápia: A szülők ösztönzése akár kevés anyagi támogatással is, hogy gyakorlott -lehetőleg keresztény szellemiségű- pedagógusokkal, akár papokkal való 1-2 órás beszélgetések, akár a házastársak hétköznapi életéről, akár a gyermeknevelésről adott életszakaszok szerint ezt úgy nevezik hogy -Katekézis- amit én három féléven át hallgattam a Pázmányon életkorok szerint bontva, pszichikai, szellemi és fizikai sajátosságokat figyelembe véve...úgy mint:

-figyelem lekötése
-mozgásigény
-fegyelmező, de mindig szerető és megértő szülők
-a közösség tágulása a családtól a társadalomig
-érett felnőtt; -az előző felsorolásból

Összefoglalva a közösségek formálása.

Vegyük az élethelyzeteket:
-családon belüli erőszak
-iskolai erőszak
-válás
-követelő szülők és a szeretet hiánya
-a nevelés hiánya

Ebből következik, hogy a gyermek magányos, frusztrált, maga választja meg fiatalon a társaságát kellő tapasztalat és felügyelet nélkül...-számítógép- dohányzik, káromkodik, verekszik, vagy akár kábítószerhez nyúl... így indul a lavina...

És az eredmény egy olyan szellemileg éretlen, frusztrált erőszakos felnőtt, aki attól függetlenül, hogy követ e el bűncselekményt, így éli az életét.
-És aki érintkezésbe lép vele arra is 'fertőzően hatnak' a destruktív elemek, hacsak nem egy érett; érzelmeit és életvitelét jól kontrolláló felnőttről van szó... ám a család így is sokat szenved, akár szellemi akár fizikai téren.

NAGYON SOK MA A SZERETETRE ÉHES DÜHÖS EMBER.

FONTOS FELADATUNK TEHÁT:

A közösségek formálása.

Család... így az egyén javítása a felnőtt társadalomban.
Jól képzett nevelők, nemcsak oktatók; tanároknak katekézis tanulása
A közösségek kialakítása és formálása
Társadalmi értékeket valló közösségek támogatása és előtérbe helyezése.

Fontos megállapítás az egész összegzése képpen:
-Az aki jó helyen jó közösségben nevelődött,-pl. cserkészet- az a társadalom fontos és értékes tagjává képes válni, érett felnőtt korára fontos alapelvek, és közösségi, társadalmi elvek szerint él.

A felnőtt ember azonban egy dologban különbözik a gyermektől, legyen az érett vagy éretlen ember; neki senki se mondhatja meg mit tegyen... így jó esetben a társadalom értékes tagjáról beszélhetünk, aki szilárd elvek szerint él, és képes az önnevelésre...

Rossz esetben pedig olyan emberről, aki szétszórt, trehány, erőszakos, és ezáltal feszegeti a társadalom-ami persze nem tökéletes de formálható... ha máshogy nem központilag; lásd USA: családvédelem és prostitúció- határait.

A nevelés tehát a nevelők (család, tanárok), valamint a társadalom kötelessége.

A társadalom nevelése pedig a vezetők felelőssége.

Zárszóként egy példa:
Egyik gimnáziumi osztálytársam nagypapája alkohol problémákkal küzdött... és általában vesztett, aminek a család itta meg a levét. Az eredmény, hogy ennek a barátomnak az apja egy korty alkoholt sem iszik, mert látta és tapasztalta, milyen hatással van a családra... Ő a jó utat választotta a nehéz idők ellenére...

Üdv.
Zsolt

no more spam