Szavazás
Meglőttek egy biztonsági őrt Debrecenben
|
jelek, 2008, május 22 - 21:05
A pénzszállító páncélautó elleni debreceni támadás hétfőn este 9 óra után történt, amikor az autó a szokásos módon megállt a debreceni Malompark bevásárlóközpont hátsó frontjánál. Doszpot Péter az ATV Reggeli Jam című műsorában kifejtette, hogy a debreceni fegyveres rablásnál a vagyonőrök felkészülten jártak el, de a támadást azért nem lehetet megakadályozni, mert a rablók minden felszólítás nélkül lőttek, és nyilván megtervezték az akciójukat. A biztonsági autóban ülő vagyonőr ez esetben nem hagyhatta el a gépjárművét, de azt jól tette, hogy próbálta elütni a támadókat, sőt, ez a magzavarás sikerrel is járt. Doszpot szerint a pénzszállító vezetője jól tette, hogy megpróbálta elütni a rablót mivel így megóvta társát a további támadásoktól.
|
||

Kanye West
Yama
http://www.youtube.com/watch?v=nrWtxAvtN1I
Állítólag ez az említett felvétel a randalírozásról. Nem nagyon látszanak a szereplők, de egy biztos, az állítólagos testőr inkább kinéz egy kapucnis boy-nak a gettóból, mint képzett szakembernek. Vagy profi és beolvad a környezetbe. Bocs, de úgy néztek ki mint két hülyegyerek. A CNN is lehozta egyébként a hírt.
Követendő viselkedés?Nem hiszem sőt!
Üdv a fórumozóknak.Pár napja hallottam a hírekben,hogy a"népszerű"rap énekes Keny West egy amerikai repülőtéren az ott lévő fotósnak a gépét összetörte.Tőle nem is várható más reakció mint hallottam a szövegeit.De amiért is írok az az,hogy a testőre is csatlakozott a minősíthetetlen viselkedéshez.Persze ezek után mindketten bilincsben távoztak a helyszínről.Ez egy jó testőr?Nem hiszem,de minek egy fotós ellen így fellépni a testőrnek.Az énekes jól megőrizte az inkognitóját:-) ha megakarta.Ti mit gondoltok?
jelző kapu
Cseli,biztosan azért jelzett a kapu,mert nálad volt a teljesen lemerült fluxuskondenzátor a DeLorean-ből. :)Mellesleg igazad van,tényleg nem volt a nő a helyzet magaslatán,de legalább annyit tudott tenni,hogy hívott segítséget. Bár ehhez meg nem tom minek vagyonőri tanfolyás,hiszen segítséget mindenki tud kérni. Tudod,mi a gáz? Hogy tényleg felhígult a szakma;nézd meg,hogy milyen arcok dolgoznak a nagy bevásárlóközpontokban. Szerencsére, a cénél,ahol dolgozom,viszonyleg fiatal az emebranyag és meglehetősen felkészült szakmailag. Persze volt olyan biztonsági őrünk anno,aki az első munakapján berúgott mint a nevezetes albán szamár,atán du 2-kor pánikszerűen kellett leváltani. Indoklása tettére: családi gondjai vannak. Pfffff.....
Szakmai hozzáértés v létszám?
Üdv mindenkinek.Három nappal ezelőtt voltam a családommal a Keleti pu-nál lévő új plázában és hát igen csak meglepődtem mikor a fsz-en lévő kétbetűs boltba akartam(unk)bemenni.Mi is történt.A biztonsági kapu befelémenet megszólalt amire én rögtön megálltam és vártam a kapunál álló biztonsági hölgyet,hogy kezdje el a kellemetlen eljárást és tudjuk meg a jelzés okát.Oda jött és közölte,hogy ő még ilyennel nem találkozot és várjuk meg míg szól egy kollégájának.Várakozás közben elkezdtem én a munkát de nem jártam sikerrel majd 3-4 perc után jött a kolléga de ő sem volt ügyesebb.Elnézést kért és továbbmehettünk.Amin meglepődtem,hogy milyen nagy szakmai hozzáértése volt a hölgynek.Minek állt ott?Mire számított?Elmondta valaki neki,hogy mi a dolga és a különböző fenálló helyzeteket,hogy kell lereagálni,megoldani?Persze lehet,hogy még új volt a szakmában de könyörgöm én is voltam kezdő de én legalább kérdeztem és már előre fel voltam készülve a lehetséges helyzetekre.A létszámbetöltése v a szakmai hozzáértés számít?Én vagyok ilyen piszkálodó?Több türelemet és segítőkészséget kell tanúsitanom.Lehet de az ilyen helyzetek alatt ítélik el a szakmában dolgozó többi dolgozót akik tényleg jól végzik a munkájukat.
A létszám számít
Szerintem a cégeknek csak a létszám számít, a többi úgyis lesz valahogy.
Én ezt tapasztalom a szakmában mindenfelé.
Kedves Cseli01! Legalább értékelnéd, hogy a hölgy odament és megmondta az őszintét! Egyébként meg lehet, hogy még most sem tudta feldolgozni, hogy vki miért akar lopott cuccot az üzletbe bevinni. o:)
üdv: wiseacre
Üdv wiseacre
Üdv wiseacre.Jó fej vagy:-)Én értékelem csak a gyerekeim nem értékelték.
Persze, hogy a létszám
Persze, hogy a létszám betöltése számít! Gondolj bele! egy takarító lehet, hogy hiányosan takarítja ki az igazgató irodáját, de ha egyátalán nem megy be akkor Pld. a szemetes se lesz kiürítve, a vagy az asztala sem lesz letörölve, ami nagyobb kellemetlenség, mintha nem pórszívózta ki a sarkokat. ugyanakkor jogos a háborgás! :) Sajnos nagyon híg a szakma. Tavasszal beszélgettem egy felsőoktatási szakértővel, aki sokkolt azokkal az infókkal, amik akkor még csak lehetséges változásokat prognosztizáltak a biztonsági őr képzés területén, de mára úgy tünik, hogy meg is valósulnak. A lényege a következő:
Ketté választják az alapképzést Testőr képzés és Vagyonőr képzésre. Mindkettőnél elegendő a vizsgára elmenni, nincs kötelező tanfolyam!!!! Majd erre építik rá a pénzszállító és a magánnyomozó képzést. A "piramis csúcsán" a magánnyomozó végezhet akár testőrmunkát is, ahogyan a pénzszállító, de sem a tanfolyam sem a vizsga nem ad nekik felkészítést erre. Na erre varj gombot!
A hölgy akivel ez a tapasztalatod volt, szerintem a tanfolyamon meg kellett volna, hogy tanulja a feladatát. Nem? Persze ha nem tanították meg, akkor kérdezhetne, ebben igazad van, de az alapoknál van a hiba.
Egyetértek tényleg az
Egyetértek tényleg az alapoknál van a hiba de ameddig futoszalagon"gyártják"a szakmában dolgozokat és 300o-val már képesitést szerezhet az ember addig nem nagyon változik semmi.Én speciel az orvosi alkalmasságira is nagy hangsúlyt fektetnék.Van olyan ismerősöm aki donga lábbal szuletett és meg van az igazolványa sőt dolgozot a szakmában majd később céget alapitott és munkája is van.Súlyos hiányosságok vannak de súlyosabb lobbik mennek(szerintem).Némely őr beszélni nem tud nemhogy intézkedni már az alapvető és legelső benyomásnál a kommunikácionál elbukik ami szerintem a leghatékonyabb fegyverunk.Konfliktus kezelés,emberi benyomás,udvariasság stb ezek mind a kommunikáciobol kezdődnek.Egy komoly konfrontáciot is meglehet oldani(kell is)határozott fellépéssel és jo kommunikácio készséggel.Ezt nem nagyon tanitják a 300o alatt ha jol tudom.Nincs kébzés?Milyen "szakemberek"lesznek?Hietettlen.Ja én még a korhatárt is megszabnám és gyakorlati orákat is tennék a tantervbe amit helyszinlátogatással párositanék.Ugy vettem észre,hogy sok jelentkező elsem tudja kébzelni,hogy mi az a beléptetés,csomag-gk átvizsgálás és még sorolhatnám.
"hósszú kések éjszakája"
Hello cseli01,
Nem tudom milyen szórakozóhelyen dolgozol, de elkelne egy fegyveres biztonsági őrség a leírtak alapján. Késes támadóval összeakaszkodni, csak ha nincs más választásod!
Ha ilyen zűrös a hely és családod is van, halgass a túlélő ösztönödre.. :)
Sok szerencsét!
Segit a túlélőösztön!
Udv Ben.A főnök nem akar fegyveres őrzést pedig megvan rá a papírunk.Igen elég sokszor segített már a tulélőösztön nagyszerű képesség.
Kérdések és válaszok
Üdv mindenkinek.Nagyon örülök,hogy végre találtam egy olyan színvonalas szakmai honlapot ahol hozzászólhatok a témákhoz,kérdést tehetek fel és választ is kapok,amit előre is köszönök.Az éjszakában dolgozom és elég sűrűn kerülök konfliktusba különböző személyekkel nem ritkán kést használnak azzal hadonásznak előttem és hogy őszinte legyek elég ijesztő szokott lenni a helyzet amit én nem is nagyon tudok kezelni.Az lenne a kérdésem,hogy ilyen helyzetben mit tanácsolnátok ill van e ilyen helyzetre(késre)speciális kébzés,oktatás szituációs gyakorlattal kiegészitve.Köszönöm.
Vipera?
Jó srác vagy te cseli1, birom ezt az őszinteséget. Mit csinálsz az éjszakában, pultos vagy, vagy portázol? csak mert ha pultos vagy nem érdemes egyedül bevállalni az ilyeneket. Ha portázol, hát én szerintem az egyik legjobb cucc, ha jól tudod használni a vipera lenne, de az sajnos tiltólistán, van, csakúgy mint az elektromos sokkoló, mint közbiztonságra veszélyes eszköz. A gázsrpé, hát zárt térben, meg tömegbe? De azt is jó azért megnézni miféle fazon az aki hadonászik előtted, mert mi van ha levered a késével eggyütt, és mikor vége a munkaidődnek nem tudsz hazamenn?. Persze azért nem mondom, hogy hunyászkodj meg, ha valaki kést ránt az megérdemi, hogy meg is kostolja. Csak nem szabad hirtelenkedni. Fel kell mérni a lehetőségeket és lehetőleg mindet. Lehet, hogy ha nagy a túlerő, akkor megtudom hol lakik, aztán meglátogatom. Mégegyszer nem fog hadonászni előttem.
Üdv.Portázok egy
Üdv.Portázok egy szorakozóhelyen JackB.Rátapintottál a lényegre ami fontos számomra(unkra).Ugy megoldani a helyzetet,hogy közben az én tekintélyem és később a testi épségem ne sérüljön.Meghunyászkodni sosem szoktam max kapok. Régen kimentünk leszolóztuk és kész.De most már nincs ilyen egyből jön a kés,fegyver nameg vagy tíz izomagyú.Én meg nem vk terminátor,de melózni muszály otthon várnak.
Melózni muszály! Hogy
Melózni muszály! Hogy álltok kapcsolatokkal? Van egykét hely ahol félnehézsújúak nem mernek balhézni. Ennek azért van valami oka nem?
Hát igen! én is abban az
Hát igen! én is abban az időben csináltam. Tudod más egy testőr prioritása. Úgy értem, hogy a saját testi épséged egy dolog de a személyvédelmi munkán a pénzt azért kapod, hogy a VIP-ét is megvédd. Ígyhát a sorrend: kikerülni, menekülni, és ha muszály konfrontáni. Meg aztán álltalában mindenkit vár valaki otthon. Ha ilyen a meló érdemes tréningezni erre, ajánlom az IBA DART, vagy a Krav-Maga tréningeit. A www.reintex.hu oldalon láttam szúrás álló mellényt pár hónapja, lehet hogy érdemes megismerkedni vele, elég jó árban volt.
Diák ver tanárt?!
Köszönöm a tanácsot megfogadom az oldalt is megnézem.A sorrend betartását igyekszem de a menekulés lehetettlen ebben a "szakmában"szerintem.Most halottam a hirekben,hogy megint megvert egy diák egy tanárt.Mit szolsz hozzá?
Néhányat én is megvertem
Néhányat én is megvertem volna! Csak vicc! De szerintem ez nem új tendencia, bár erősödő. A mi időnkben is elvertek egyes tanárokat minden évben, és nem csak a mi sulinkban. Szerintem még megérjük, hogy biztonsági szolgálatok működnek az iskolákban, nem csak a tanárverések miatt, hanem az iskolai lövöldözések is megfognak jelenni. nállunk is. Hacsak nem változnak a családi, gyereknevelési trendek.
Biztonsági szolgálatok kébzett embereit az iskolákba!
Jo vicc:-)Én személy szerint a "gettoban"jártam suliba de ez az én időmben nem volt.Az iskolákban tényleg elkellene a biztonsági szolgálatok kébzett emberei és nem a nyugdíjas portások.Nem akarom őket bántani de néha...Ahogy kishazánkat elnézem lassan fog megtörténni ez a változás.A burokrácia...húúú.
Késharc? csak ha kikerülhetetlen!
Hello cseli01! Az én tapasztalataim szerint egy késes támadóval való küzdelem esélye változó. Ismerek olyan srácot aki két késsel jár / ő is az éjszakában / és hát igen gyorsan és ügyesen dolgaozik velük. Az IBA közelharc képzésein is tanitanak késharcot, de egy éles küzdelemben számítanak a környezeti tényezők, a te ösztönös reakcióid, és a támadód és a te adottságaid közti külömbség is döntően befolyásolja a harc kimenetelét. És hát össze lehet szedni olyan sérüléseket amit egész életedben nyögsz, úgy is ha " te nyertél " . Szóval én csak akkor vállalnám be, ha kikerülhetetlen. A testőröknek pedíg kifejezetten ez a követendő szabály.
Éjszakai élet
Üdv jelek!Igen én is ugy tapasztaltam,hogy igen csak változó a küzdelem végkimenetele.Ismerek olyan srácot akinek 10cm-es vágás van az arcán és még sorolhatnám a többiek sérüléseit is.A környezeti tényezővel kapcsolatban csak annyit,hogy általában szűk tér,lökdösödő és ordibáló emberek valamint félhomály.Az ösztönös reakcióim a sport múltambol adodoan eddig mindig "megvédtek".Én nem hordok kést és nem is szándékozok hordani a jövőben sem.Egyszerűen csak az ellene valo küzdelmet védekezést(hatékony)szeretném elsajátitani.A srácokkal ugy szoktuk megoldani a helyzetet,hogy hátulrol 1-2 cimbi lefegyverezi és utána megyunk ha kell.Az éjszakai melo elég komplet munka mert a vendég,objektum,dolgozok védelmén kivul a pénz és a főnök védelmét is mi látjuk el,és ha nem vagy bevállalos csibész srác jön a védelmi pénz és vele esetleg az uj tulaj az ő embereivel.
Akkor eddig jól
Akkor eddig jól csináltátok! A Testőrök is csoprtban dolgoznak, így esetenkén arra is van mód, hogy utókezelést is csináljunk. Például ha valamilyen konfliktusba keveredünk, igyekszünk a lehető legjobban dokumentálni az adatokat. fotó, videó, nevek, személyleírás, autó adatok, stb. Ha szükséges utánna tudunk nyomozni, megkeresni a gyenge pontokat, és nem utolsó sorban legközelebb már messziről kiszúrjuk, úgyhogy már a közelünkbe se fér.
Üdv jelek
Ennek örülök,hogy jól csináltuk,de a dokumentáciot elhanyagoljuk sajnos.De oda figyelunk és megfogadom az ötletet.Volt egy olyan ötletem a főnök felé,hogy kb két ember uljön egy kocsiban az utcán és figyeljen.Ezt most kiegésziteném figyeljen,fényképezzen,rögzitsen.Persze elvetette az ötletemet mert plusz kiadást jelentett számára.
Nem tudjátok megoldani a
Nem tudjátok megoldani a fix létszámmal?
A létszám hiánya a probléma
10-12-en vagyunk egy éjszaka de 16 embert is elbirna a létesitmény de ezzel a létszámmal már teljesen letudnánk(hatékonyan)fedni az objektum minden pontját.De még csak a belső védelmet láttuk el ezzel a létszámmal.A figyelést és a parkolot még nem.
Hát agyalni kell a
Hát agyalni kell a megoldáson.
A testőröknek ez a követendő szabály?
Miért? Nekik kellene a legfelkészültebbnek lenni, és szétrugni a seggét, nem?
Én biztos nem hagynám letörni a tekintélyem azzal, hogy elsunyulok! Te testőr vagy jelek?
Ja az is. De igazad van a
Ja az is. De igazad van a tekintély megőrzése fontos, csak amikor egy fontos ember rád van bízva akkor mások a prioritások. A másik amit azért te is aláírsz gondolom, hogy mindenkinek megvan a párja. Azért egy testőr nem feltétlen JACK BAUER! :) Ha csak én vagyok, meg a magamfajta, akkor él a büszkeségem!
Realmen! nem vagy te kicsit maximalista?
Igazad lehet. Jack Bauer biztosan elintézte volna mondjuk a pénzes táskával : ) De egy magyar pénzszállító sofőrtől ez azért nem gyenge. Úgy tudom Luc Beson már kereste a Taxi 5-höz
A képzés hiánya
Az elmúlt években a pénzszállítók ellen elkövetett támadások sem ébresztették rá a cégvezetőket arra, hogy alkalmazottaikat megfelelő kiképzésben részesítsék. A 90-es évek elején, biztonsági örnek lenni megtiszteltetés volt, de sajnos voltak akik ebben a szakmában a nagy zsetont látták meg elösszőr. A Rendőrség levette a maga hasznát, és késöbb a szakmai kamara vette át a pénznyelő szerepét. De mi itt a lényeg? A képzésre fordított erőfeszítés megszünt, szakemberekről csak nagyon szűk körben beszélhetünk és ennek az eredményét láthatjuk most.
Amikor a pénzszállítók egy évben csak négy alkalommal vesznek részt kötelező lövészeten, és akkor is max 10db lőszert lőnek el fejenként, akkor inkább ne használják a fegyverüket ha lehet mert súlyos árat fizethetünk érte.
A megoldást a megfelelő emberek kiválasztásán túl, a magasszintű képzésben kereshetjük.
páncélautós üldözés
Most ez komoly? "Felkészülten jártak el." Fel lehet talán készülni arra,hogy ha az egyiket meglövik,akkor a másik a páncélautóval üldözni kezdi a rablókat?! Gyakorolják netán? -Ma én esek el és te szlalomozol a verdával körülöttem,holnap cserélünk! :)) Ja és az milyen már,hogy "nyilván megtervezték akciójukat." Hát igen,nyilván,hiszen olyan,mint spontán pénzszállító rablás,kevés van. Tudják,mennek a rablók az utcán,tök véletlenül van náluk valami pisztolyféle,és egyszercsak az egyikük felböfögi,hogy " Te Józsi,raboljuk má' ki azt a páncélautót,elfogyott otthon a tejpép a gyereknek oszt' nincs nálam píz." Doszpot úr,jól van???